Unokáim úgy gondolják, hogy ennyi munka után méheim igazán megérdemelnek egy hónap nyári szünidőt. Hisz en júliusban valóban kevesebb virág nyílik, mint korábban. Ezért rendeztették át édesanyjukkal szabályos kempingtáborrá a méhesemet, ahol játék, strandolás és semmittevés dúl. Szerencsére fürdőző méhecskéket nem rajzoltattak maguknak, azok ugyanis egyszerűen utálják a strandolást. Inni viszont szeretnek, s egy-egy forró napon különös szorgalommal szivattyúzzák fel az itató vizét, és ingajáratban hordják be a kaptárba. Az őrséget igencsak megerősítik ilyenkor a kijáratnál, hiszen a forróság kiapasztja a virágok nektárját, s akinek nincs éléskamrája, az bizony szívósan kutat étel után. Például a darazsak. A kaptárak ínycsiklandozó mézillata rendre idecsalja őket. De jönnek az egerek is, friss viaszt szeretnének csenni - csak ne félnének annyira a méhőrség fullánkjaitól.

Nyaralás?  Vakáció? Méheim nem ismerik ezeket a fogalmakat. Legfeljebb - mivel most jut idejük rá - ilyenkor intézik családi ügyeiket. Például el kell helyezni a kaptárban a rengeteg újszülött méhecskét! Nyár derekára már igazán népes a család. Gyakran egyenesen túlnépesedett, szinte alig férnek egymástól. Az anyának egy nyáron 150-180 ezer csemetéje lát napvilágot. Jó mézelőidőben pedig annyi a nektárral telt sejt, hogy az anya már alig talál üres bölcsőt a fiasításhoz. Ráadásul egy anyabölcsőből esetleg újabb királynőjelölt rágta elő magát. Márpedig "két dudás nem fér meg egy csárdában", azaz egy családnak csak egy anyakirálynője lehet. Az ügyes méhész időben megosztja a túl népes családokat, és új kaptárba telepíti a felét az újszülött anyával. Ám ez nem mindig sikerül. Ilyenkor következik be a rajzás, az egyik legizgalmasabb dolog méheim életében.

Egy új család kirepülésének, azaz rajzásának sok oka lehet. Elmondom neked talán a legegyszerűbbet. A túl népes família új királynőt nevel. Ilyenkor egyre több fiatal méhecske telepedik e a kaptár tetejére, mintha csak tanácsot ülnének : hogyan tovább, és főképpen hová?

Azután egy verőfényes napon mintegy 20-30 ezer méh elhagyja régi otthonát, szinte tuszkolva magukkal új családfőjüket, a kiszemelt anyát. Egyetlen hozományuk a magukba szívott méz, az úti elemózsia. Hatalmas csomóba áll össze a kirajzott család, mondjuk, egy fa ágán. Hamar megvitatják a szálláskeresők javaslatait, döntenek, majd szinte azonnal lakás-, azaz lépek építésébe kezdenek. Az igazi méhész tudja, megérzi, hogy mikor számíthat rajzásra, és üres kaptárt biztosít a kirajzott ifjabb nemzedéknek.

Ám ezzel m ég korántsem értek véget a családi események! Következik a lakodalom. A királynőt felcicomázzák, mert férjhez megy a frakkos, köcsögkalapos hereúrfihoz. A család legényei ugyan valóban ingyenélők a méheknél, ám mégis nélkülözhetetlenek. Az úgynevezett nászrepülés után a legügyesebbek párosodnak az ifjú királynővel, akit tulajdonképpen ezután nevezhetünk joggal a család anyjának.

Hiszen csak a nász után képes megtermékenyített petéket rakni, amelyekből nőnemű egyedek kelnek ki: munkásméhek, akik dologra készek. A megtermékenyítetlen petékből fejlődnek ki a herék, akik csak esznek, isznak és lézengenek - egészen a nászrepülésig. A hazarepülő királynőt igen nagy megbecsülés övezi.

Azonnal "udvarhölgykoszorú" veszi őt körül, és ettől a perctől kezdve mindennel ellátják, dédelgetik, tisztogatják és pempővel etetik. Az anyakirálynő néhány nap múlva petézésbe kezd, s az új család szaporodásnak indul. Az élet kirajzott méhecskéimnél is zajlik tovább.