Bármilyen szorgalmasak is méhecskéim, annyit a környékükön nem tudnak gyűjteni, hogy a te vajas kalácsodra is jusson a mézükből. Éppen ezért minden év júniusában kocsira rakom a kaptáraimat, és a traktorommal elfuvarozom méheimet oda, ahol viszonylag kis helyen sok-sok virágzó fát találok. Ilyen az akácerdő, amely csudára tud illatozni, és fenséges nektár szüretelhető milliónyi virágjából.

Van is ilyenkor sürgés-forgás az akácosban, hiszen majd minden méhész ott akar lenni a virágzásánál. Kitűnő szaglásuknak köszönhetik méheim, hogy hazatalálnak ilyenkor is a saját kaptáraikba, akkora a "turistaforgalom". Ez korántsem véletlen. Az akácnak igen sok és nektárral teli virága van.

Ráadásul itt nem kell a méhecskéknek kilométereket repülniük hazáig édes terhükkel, hiszen oda rakom le kaptáraikat az erdő szélére vagy egy tisztásra. Fantasztikusan megnő ilyenkor a hordás, szinte lázasan gyűjt az egész család. Egy kaptárt mindig mérlegen tartok, hogy lássam, miként gyűlik a méz. Az akácvirágzás két hete alatt általában 20-30 kg mézet képes begyűjteni egy-egy család. De volt már olyan szerencsés évem is, hogy egyetlen família 80 kilogrammot hordott össze 12 akácvirágos nap alatt. Képzelheted, hogy ebből már bőven jut csurgatott méz a te kalácsodra is.

Ennyi méz viszont nem fér el a lépekben. Fő hordáskor bizony gyakran kell kiürítenem a mézzel telt sejteket, hogy méhecskéim gyorsan újratölthessék.

Ezt a kiürítést a méhészek  pergetésnek nevezik. Ilyenkorsorra  kiveszem a mézzel telt lépeket a  kaptárból, letessékelem róluk egy kis  seprűvel a méhecskéket, éles késsel  felnyitom a kamrácskákat fedő  viaszfedelet, majd a lépes keretet a  pergető be teszem - képét a színes  oldalon látod -, és jól megforgatom  benne. Ettől a forgatástól kicsapódik  a  méz a lépből a pergető falára, a  honnan lassan lefolyik, bele az  üvegembe. Ezt nevezem én  mézszüretnek, és ezt ünnepelik a méhecskéim is zenekaros szüreti mulatsággal, amin még a királynő is ott ropja a pergetőstáncot.

Az igazság az, hogy a méhek nem igazán rajonganak a pergetésért, azaz lakásuk átmeneti felfordulásáért. Az enyémek azonban már jól ismernek, és tudják, hogy nem akarok rosszat nekik. Palkó viszont sokáig mézrablónak" nevezett, aki mindig kirámolja méhei éléskamráját, így azok sohasem pihenhetnek, sohasem játszhatnak. Ma már tudja, hogy ők nem mérik fel előre, hogy mennyi élelemtartalékra van szükségük, hiszen még a meteorológusok sem lehetnek biztosak a másnapi időjárásban.

Lehet, hogy egy napig, lehet, hogy két hétig nem engedi kirepülni őket egy esős, szeles idő - s közben vége az akácvirágzásnak. A méh tehát nem okoskodik, hanem gyűjt, amíg a természet engedi. S ha szerencsém van, nyugodtan elvehetek annyit a tartalék mézükből, amennyit egyelőre feleslegesnek ítélek, akkor, amikor látom, hogy szinte "túlcsordulnak" a lépek. S ha közben hidegre fordul az idő, akkor sincs baj, mert a jó méhész sohasem rabló: mindig gondoskodik arról, hogy hordás nélküli időszakban se éhezzen a család. Kis tálkába mézet, de inkább cukorszirupot tölt, és elhelyezi a röpnyílás közelébe. A többi a méhek dolga.

Minden méhész álma a jó idő akácvirágzáskor. Mivel az akác előbb nyílik délen és később északon, az ügyesebb méhész akár egy hónapig is vándorolhat családjaival, mindig a frissen nyíló akácosokhoz. Ha ezalatt az időjárás is kegyes az emberhez, akkor bizony sok-sok kamrát tölthet meg illatos akácmézzel.