Én nem tudom, hogy te miként vagy ezzel édes gyerekem, de nekem a kalács volt a legkedvesebb ételem. Ha pedig kedves anyám vajat kent a foszlós kalácsra, azután mézet folyatott rá a csurgatófával ... az nekem ünnep volt. Még ma is összefut a számban a nyál csupáncsak attól, hogy most neked mesélek pöttömnyi korom csemegéjéről.

A kisunokáim is nagyon szeretik a mézet, de a méhecskéimet annál kevésbé. Legalábbis eleinte. Katókám azt mondta, hogy azért, mert nem lehet őket kézbe venni és megsimogatni, mint Foltost, a cicát. Palkó meg egyenesen fél tőlük, mert egyszer "megcsípte" az egyikük. Miért tettem idézőjelbe azt, hogy "megcsípte"? Azért, mert csíp például a csalán, a méhecske: szúr - de csak akkor, ha véletlenül rálépsz vagy hozzáérsz. Ez történt Palkóval is. Szóval, a méhecske nem csíp, hanem szúr, de csak ha bántják, vagy ha fél, ha megijed. Ne akard hát megsimogatni, mert azt hinné: bántani akarod. De te nyugodtan bízhatsz benne, akkor is, ha rád száll! Ne csapkodj, ne hadonássz! Hagyd, hogy nyugodtan megszimatolgasson. Ha elzavarod, hát megijed, s félelmében beléd szúrja parányi fegyverét, a fullánkját. Márpedig ez fáj neked is, de neki is. Pontosabban: a méhecskének jobban, mert horgas fullánkja rendszerint beleszakad a bőrödbe, s ebbe ő belepusztul. Ne félj hát, ha körülzümmög vagy rád telepszik! Csupán meg akar szagolgatni, hogy nem cukros-e a kezed, nincs-e egy kis fagylaltmaradék a szád körül. Mert bizony ő is nagyon szereti az édességet - legalább annyira, mint te. De amíg neked ez az édesség ínycsiklandozó csemege, neki az a munkája, hogy ne csupán a virágok kelyhéből szívja ki a nektárt, hanem minden édeset is begyűjtsön.

Milyen falánk! - gondolod magadban. Falánk a dongó, a darázs vagy a Palkó unokám. Mert ők amit gyűjtenek, illetve kapnak, azt azonnal behabzsolják. A méh mindenekelőtt szorgalmas, és felettébb takarékos. Ugye te is ismered azt a mondást, hogy "sok kicsi sokra megy". Szerintem ezt az ő munkája példázza legjobban. Gondold csak meg! A méhecske kirepül a kaptárból, sorra látogatja a virágokat, és mindegyikből felszürcsöli a nektárt, amit egy külön tartályban, a mézhólyagjában tárol. Amikor az megtelt, hazarepül vele a kaptárba, és a parányi viaszsejtekbe tölti rakományát. És kezdi elölről, látástól vakulásig, reggeltől estig. Mondjuk, egy kilogramm nektár hazaszállításához körülbelül húszezer forduló szükséges. Persze ez nem egyetlen méhecske teljesítménye és nem egy nap, hanem hetek kellenek hozzá. Azért mondják aztán a dolgos emberre, hogy "szorgalmas, mint a méh".

Palkó unokám szerint - aki szeret henyélni - a méhecskék betegre dolgozzák magukat csak azért, hogy én, a gazdájuk meg legyek velük elégedve. Palkó ugyanis azt gondolja, hogy sokkal kevesebb elraktározott méz is elég lenne nekik télre, ha a "nagy kalapos mézrabló" - ezzel a névvel engem tisztel meg - rendszeresen nem dézsmálná meg a készleteiket. No tessék, ilyen "bölcs" egy méhész unokája ...

Képzelem, mennyit tudsz a méhekről te, édes gyerekem, aki talán még kaptárt se láttál, vagy ha igen, akkor is csak tisztes távolból, mert túl sok méh döngte körül. A mézet persze te is szereted, mint Palkó?

Ez a különleges képeskönyv éppen azért készült, hogy alaposabban megismerkedhess ezekkel a csodálatos kis élőlényekkel.

Palkó is, Katóka is nagyon szereti a mesét, de nem a tündéreset vagy a fantasztikusat, hanem a méhekről szólókat. Nem is csoda, hiszen pöttömnyi koruk óta ott toporogtak körülöttem a méhesben, és kérdeztek, folyton kérdeztek, alig győztem válaszolni. Esténként azután elmesélték édesanyjuknak, hogy mit hallottak tőlem. Az ő történetük persze olyan volt, amilyennek  elképzelték méhecskéim életét a kaptárban és az apró rovarok harcát ellenségeikkel Édesanyjuknak pedig azt a feladatot adták, hogy rajzolja le mindazt, amit ők elmesélnek. Én pedig most összegyűjtöttem rengeteg rajzot és elrendeztem őket, hogy jusson belőlük tizenkét hónapra. Mert éppen egy esztendőn át szeretnélek végig kalauzolni téged, kedves olvasóm, méhecskéim igencsak különös életén.