Az ősz első hónapjában megint támadásról kell beszámolnom, amely nem oly váratlan, mint a mézimádó mackók rohama, de rendszeresen bekövetkezik. Olyannyira, hogy méheim már augusztus végétől "kovácsolják a fegyvereket" a védekezéshez. A támadókat itt láthatod a képen, amint éppen utolsó haditanácsot tartanak.  

Nem  mások ők, mint a darazsak. Ha lapozol egyet, a rohamukat is megszemlélheted, a színes képen pedig látod a méhek és a darazsak ütközetét. Persze ki más is lehetne a győztes, mint az én méhhadseregem ? Nézd csak, mint hullanak, sebesülnek és menekülnek az ádáz tekintetű darázsbestiák !

- Próbáld megérteni a darazsakat is - figyelmeztettem Katókámat, aki különösen haragszik rájuk. Arról ugyanis nem tehetnek, hogy a méheknél ijesztőbben néznek ki, és azoknál sokkal hangosabban dongva repülnek. Az sem bűn, ha másképpen élnek, és ennek következtében képtelenek élelmet tartalékolni a hidegebb napokra. A méh nagyon szorgalmas, de a dongó sem henyél. Képzeld el, maga csinál mindent: gyűjt, nevel, etet stb. Náluk tehát egyálta

lán nem olyan kitűnő a munkamegosztás, mint a méheknél. Ráadásul nem ért a "konzervkészítéshez", tehát nem tud a nektárból mézet csinálni. Így azután őszre bizony felkopik az álla, mint a mesebeli tücsöknek, pedig a darázs igazán nem "hegedüléssel" töltötte a nyarat. Mi mást is tehetne? Megpróbál onnan szerezni, ahonnan lehet. Például a méhektől.

Ha azok hagynák! Mert függetlenül attól, hogy Katókám is nekik szurkol, valóban mindig a méhek győznek. Ugyanis bár a darazsak jóval nagyobbak, erősebbek, a méhecskék mindig sokkal többen vannak. "Sok lúd disznót győz", tartja a mondás, ami ebben az esetben is igaz.

Unokáim vajon miért folyton fegyverrel a kézben rajzoltatják a méhőrséget, katonaságot? Mert nem akarják, hogy kiszakadjon a fullánkjuk. Igazuk van: a bőrbe szúrt fullánk horgas vége rendszerint beszakad, és a méhecskének vége. De nem akkor, ha éppen darázsba szúrja. Belőle például vissza tudja húzni, és harcolhat tovább. Hasonlóképpen a halálfejes lepkéből is, amely szintén nagyon kedveli a mézrablást. Érdekes, ahogyan elbánnak vele a méhek. Ha az őrökön át bejutott a kaptárba, nem támadják. Hagyják a jókora lepkét, hadd szívja degeszre magát mézzel, és nőjön nagyra a potroha, táguljanak szét az azt fedő kitingyűrűk. S ekkor kapja a gyűrűk közé a halálos szúrást. De nem csupa küzdelem a szeptember méheim számára, hanem elsősorban a télre készülődés hónapja. Az anya már augusztus elején elkezdi csökkenteni a lerakott peték számát, és ilyenkorra szinte már teljesen leáll a fiasítás. Ösztönük diktálja, hogy nem szabad az átteleléshez szaporítani az éhes szájak számát. Kikergetik a kaptárból a heréket is. Nincs már szükség rájuk, naplopókat pedig nem akarnak mézen dédelgetni a fagyos hónapokban.

Megkezdik a kaptár hőszigetelő tapétázását is. A fákról és bokrokról gyűjtött ragacsos anyaggal, a már ismert propolisszal. De azért ebben a pompásan szervezett társaséletben is előfordulnak hibák. Egy nyáron az útépítők aszfaltját lopkodták be a méhecskék a propolisz helyett. Tavaly pedig mert ne hidd, hogy én nem csinálok hibát - éppen hordáskor festettem zöldre a méhes drótkerítését. Ezek az őrültek elkezdték behordani a zománcfestéket tapétának, mert olyan jó ragacsos volt. Amikorra észrevettem, már késő volt: a kerítés nagy részéről felnyalták a festéket. De ez még hagyján! El tudod képzelni, miképpen nézett ki a milliomnyi méh enyhébb vagy erősebb zöldes árnyalatban? Nem szerettem volna ezekben a napokban egészségügyi és tisztítószolgálatra beosztott méhecske lenni egyik családomnál sem.