Éppen a méhesbe szánkázom, meg kell látogatnom a kaptárokat. Az éjjel erősen havazott, s tartok tőle, hogy a kirepülőnyílásokat befújta hóval a szél, így méhecskéim nem kapnak elég

levegőt.

Ilyenkor szán elé fogom be a lovamat, de nem kötök csengőt a Pettyes nyakába. Persze, úgy szép a szánfogat, ha csengő csilingel a ló nyakán, de télen a méhesbe jobban szeretek csendben érkezni. Egyrészt nem akarom megzavarni méhecskéim téli nyugalmát, mert nagyon érzékenyek mindenféle zajra, másrészt szeretem látni azokat, akik esetleg háborgatják őket. A kaptárakon ugyanis varjak, cinkék, no meg egerek tanyáznak. Nincs nekem velük semmi bajom, de a méhesben nem szeretem őket - annál inkább ők a méhest. Az egér a lépek viaszáért szeretné magát berágni a kaptárba, a madarak meg a kiröppenő méhekre vadásznak.

De hát miért röpülne ki akár egyetlen méhecske is ilyen cudar hidegben? Telelőcsomóba húzódik össze januárban egy-egy méhcsalád a lépek között. Ez a telelőcsomó olyan, mint egy hatalmas, apró szemű szőlőfürt. A kis rovarok fáznak, hát így melegítik egymást. A boly közepe igazán kellemes melegben szendereghet. Aki kívülre szorult, az bizony dideregve védi a hidegtől társait, addig, amíg helyet nem cserélhet egy, a fürt közepéből érkezett, átmelegedett méhecskével. A méhek tehát 'úgy fűtenek, hogy összebújnak, fűtőanyaguk pedig az a lépekben tároIt méz, amit nyáron begyűjtöttek és most lassacskán eszegetnek. Megnyugtató hallgatni, ahogy erős hidegben csendes egyhangúsággal zümmögve, zsongva telel a kaptár. Ilyenkor tudom, hogy egészségesek, jóllakottak és nyugodtak.

De egy éhes madár bizony alaposan megzavarhatja ezt a nyugalmat! A cinke például addig kopogtatja csőrével a kaptárt, amíg fel nem bolydul a méhcsalád. Megijednek a zajtól, felzúdulnak és gyorsan teleszívják magukat mézzel, a külső őrzők pedig kisietnek a bolyból, hogy megnézzék, ki háborgatja a családot. A cinke csak erre vár: gyorsan elkapja a dermedten kirepülő méhecskét, és megeszi. De amelyikük röptében megmenekül, az is cinke csemege lesz, mert rövidesen fagyottan hullik le a hóra.

Üldözzem el ezeket a kedves, egyébként máskor nagyon hasznos madarakat, a cinkét, a harkályt? Nem járnék sikerrel. Ezért inkább rendszeresen szalonnabőrt aggatok nekik a környező fákra, hogy ott csillapítsák éhségüket.

Jegyezd meg hát, hogy ha télen méhesbe tévedsz, csendesen járj a kaptárok között, mert nagy kárt okozhatsz, ha megzavarod őket! Magam is csak óvatosan sepregetek ösvényt a hóban, a Pettyest pedig a kerítésen kívül hagyom a szánnal. Ki tudja miért, de a lónak még a szagát sem szeretik a méhek. Igaz, Pettyes sem rajong értük. Nyilván tart a fullánkjaiktól.

Hallgatom pihenő méhecskéim zsongását, s ezt a tevékenységemet a madarak, egérkék tisztes távolból figyelik. De ne hidd, hogy olyan orvosi hallgatóval kell fülelnem életjeleiket, amilyent unokáim rajzoltattak édesanyjukkal, hogy úgy nézzek ki, mint az ő doktor bácsijuk, aki éppen így figyeli sóhajtásaik hangját, mint én méheim csendes zümmögését.